Gömöri János régész gondolatai

Tóth Istvánnal az általa szervezett "Fiatal régészek és történészek soproni konferenciáján" 1973. szeptemberében találkoztam először. Akkor a fertőrákosi Mithrasz szentélyről tartott előadást, ami rövidesen megjelent a Soproni Szemlében. Pista Szombathelyről is gyakran meglátogatta a Soproni Múzeum kőtárát, ilyenkor baráti beszélgetéseken sokszor feltárta előttem is a római kor rejtett titkait. Legutóbb 2003. novemberében fogadta el a soproni Scarbantia Társaság meghívását, és népes közönség előtt tartott nagy sikerű előadást "A pannóniai sírkövek és a várhelyi urnák ábrázolásainak kapcsolatai. (Adatok a pannóniai vallástörténet őskori előzményeihez)" címmel.

Mikor az emlékező sorokat írom, Pécsett elkezdődik Dr. HABIL TÓTH ISTVÁN DSC búcsúztatása. Mivel személyesen nem vehetek részt a szertartáson, őszinte részvétem fejezem ki a hozzátartozóknak és innen Sopronból kérem az URAT, vegye pártfogásába Tóth Pista lelkét, emlékét mi itt Sopronban is őrizzük.

Gömöri János régész

 

vissza: Dr. Tóth István emlékére