Kovács György: Mythras újjászületése

Kívülről csak egy domb látszik...

1989 nyarán két katona szigorú őrizete mellett léptük át a drótkerítésen nyitott léckaput, hogy a fiatal akácoson és egy kisebb vízmosáson át megérkezzünk Mythras szentélyéhez. Alig tíz méterre lévén az Osztrák-Magyar határtól, sűrű hahózások közepette vöröskeresztes ládikákkal fölszerelkezett osztrák önkéntesek rohantak felénk, NDK menekülőknek nézvén bennünket. A gépfegyveres őrök láttán megtorpantak.

"Nein, danke, wir bleiben noch hier!"- szóltam át nekik.

Igaz, hogy őriznek minket, de azért mi mégis maradunk.

A barlang bejárata 1989 előtt

Egy Istennek teljesen mindegy, imádat, vagy gyalázat, de nekünk végtelenül elszomorító volt félig szemétbe-iszapba temetve találkozni véle, csak a szakember számára észrevehetően. Kőtestébe határaink őrizőinek géppisztolygolyói és aknái ütöttek sebet.

A barlang belseje

Az 1800 éves Mithras-dombormű

Mythras a messzi Perzsia szülötte harcos katonaisten, aktív megváltó, nem önmagát, mint Jézus, hanem egy bikát áldoz föl, mint a sötét erők megtestesítőjét. Segítőtársai: a skorpió a bika heréjébe döfi fullánkját, a kígyó oldalába mar, a kutya szügyébe mélyeszti fogait. Jelen van a hold, a sötétség anyja és a nap, az életé, a megváltásé. A hajdani rítusra két ifjú alakja utal, az egyik a holddal egy oldalon lefelé, a nappal szövetséges pedig fölfelé tartja fáklyáját. Líraian így írható le a Krisztus után 214-238 között sziklába vájt dombormű. Mythrast igen sokan tisztelték ebben a korban, nyilvánvalóan azért, mert perzsa katonák is szolgáltak a római légiókban, s mert e hitnek is a bűntől való megtisztulás a gondolati magva, akár a kereszténységnek. Kozmikus hitvilágába belefér mindenféle más istenség, az sem zavarja, ha egy császár önmagát, vagy akár a lovát istenként tisztelteti, ezért nem üldözték. Tulajdonképpen a kereszténység alternatívája lehetett volna, ha hívei nem alkottak volna szigorúan zárt közösséget. Rítusaik alig ismertek, a tömegek számára hozzáférhetetlenek voltak: nem kínálta a megtisztulás egyetemes élményét. Mythras keleti Isten, van ideje. Kivárta, hogy 1867-ben megtalálják s kiássák a földből, eltűrte később az iszap és a szemét lassú emelkedését lábainál, a virgonc katonák géppisztolygolyóit, a tiszt elvtárs aknarobbantását, - bár ebbe kishíján belepusztult. Megvárta a kerítésdöntő "Páneurópai pikniket",-mint a "határok kiegyenesítője" - dolga volt ez is-, végül bennünket műemlékvédőket, hogy látható és látogatható legyen. Hívő s nem hívő embernek egyaránt ajánlom, látogasson el hozzá!

A helyreállított szentély